 |
Nem főnix, de madár
|
Attól félek ez most nem egy főnixmadár effektus és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy az összeomlás után tudunk-e újraépítkezni. Hétfőn a tanárnő szigorúra vette a formát. Hónapok óta mondogatom, hogy következetlenül és pontosan kijelölt határok nélkül nem lehet dolgozni. A múlt héten szakadt el nála a cérna, szerintem későn. A fiataloknak tudniuk kell, meddig mehetnek el, és azt is, hogy milyen határokon belül mozoghatnak szabadon közmegegyezés alapján. Ha az iskola szabályzata tiltja a dohányzást, ez egyértelmű cölöp a kerítéshez. Mint ahogy az is, hogy leckét kell írni, holmit kell hozni és a tanítási órákon részt kell venni. Naná, hogy minden gyerek megpróbál a kötelességek alól kibújni. Én is ezt tenném, hiszen mennyivel érdekesebb a barátnővel törökül pasikról beszélgetni, videó-felvételeken röhögni, vagy éppen szórakozni a mellettem ülő sráccal. A fiúk mást sem akarnak, csak "Spaß haben" - azaz jól érezni magukat. Ha soha, semminek nincs következménye, akkor kezelhetetlenné válik a dolog. Én kifejezetten liberálisnak tartom magam az oktatásban is, de ez nem lehet egyenlő az anarchiával. Először ki kell jelölni a játékteret, meg kell beszélni a szabályokat és utána lehet csak játszani. Szerintem az sem üdvözítő, hogy egy évig nagyjából mindent lehet, utána egy pillanat alatt a széljárást megfordítva semmit. A tanárnő ma egy hosszú levelet írt (én ugye csak hetente két napot vagyok a suliban, ma szabad voltam), hogy totál kiborult. Tegnap tök jól ment minden, de hát ott voltam és a gyerekek felét átvettem, külön teremben voltunk. Ma egyedül maradt és nem bírt velük. Ráadásul Vasillal történt valami, de nem mondja el, mi a baj. Másik iskolába akar menni, pedig néhány hete még pont azért volt a padlón, mert a szülei el akartak költözni. Szerintem a szabályokkal van baja, azt hiszi, máshol sokkal szabadabban teheti azt, amit akar. Pedig dehogy...a mi sulink a jobbak közül való, kifejezetten liberális, laza. Ha bekerül egy harmincfős osztályba, ahol mindenki sokkal jobban beszéli a nyelvet (a legtöbben, ugye anyanyelvként), fölkötheti a gatyáját. És ő nem szereti a szoros köteléket. A bolgár-török lánykánk is bepöccent, állítólag úgy összeveszett a tanárnővel, hogy fogta magát és hazament. Szintén balhé volt Antonnal, Rule-val is. Nem dolgoztak, és amikor kiküldte őket a folyosóra (na, ennél nagyobb hülyeséget még nem láttam, ez nem más, mint a probléma elodázása), akkor ott folytatták és ezzel persze a többi osztályt is zavarták. Rule-nak az a legnagyobb baja, hogy kicsi - bármilyen ellentmondásos is ez. Nem tud megbirkózni azzal, hogy otthon felnőttként kezelik, a suliban pedig a sor végén áll. Persze, hogy úgy próbálja meg fölhívni magára a figyelmet, ahogyan csak lehet. Ha hülyéskedéssel, akkor azzal. Most azon agyalok, hogy milyen feladatokat lehetne adni neki, amiket szívesen megcsinál és amik révén kitűnhet a többiek közül. Az összeomlás megtörtént - nem csodálkozom, ez várható volt. Most, bármilyen nehéz is, meg kell próbálni fölállni a padlóról, kijelölni a ringet és nekiállni bokszolni. Sportszerűen, szabályok szerint. Ütünk is, kapunk is, aztán meglátjuk, mi lesz a végén. Jó lenne, ha a meccs végén mindenki nyerne.
