 |
Se egyenruha, se pátosz, csak jókedv
|
...illetve nem ballag, csak elbúcsúzik. Nem tudom, hogyan köszönnek el általában a német iskolákban. Ahol én dolgozom, nem csinálnak nagy ügyet ebből. Nyoma sincs a magyar világmegváltó pátoszának, virágözönnek, új ruhának, vonulásnak. A tanárok is egyszer, hétköznapi viseletben voltak. Mivel kislétszámú, magatartás-zavarral küzdő gyerekek iskolájáról van szó, az idei végzős osztály létszáma 4, azaz négy volt. A tanév utolsó két napján persze már ebben az iskolában sem tanulnak. Hétfőn a szokásos tanár-diák focimeccs zajlik. Tavaly én is fociztam, idén is szerettem volna, de elkapott egy torokfájdító nyavalya, alig tudtam talpon maradni, annyira rosszul éreztem magam. Szóval csak a pálya szélén üldögéltem. A meccset heves zápor tette még érdekesebbé, illetve az, hogy idén először nem verték agyon a diákok a tanárokat: egy-egy lett az eredmény. Ebben talán az is közrejátszott, hogy ez alkalommal nem nagy-, hanem csak kispályás volt a meccs, így az idősebb korosztály is jobban bírta szuflával. Az utolsó - azaz mai - nap reggelén közösen reggelizett az egész iskola. Mi felnőttek jó korán bementünk a suliba és reggel nyolcra egy igazi terülj-terülj asztalkámat varázsolunk a gyerekeknek és maguknak. A reggeli után zajlott a búcsúünnepély a színházteremben. A végzősök két tanára aktívan szerepelt, rappeltek a gyerekekről (ismétlem, négy gyerekről van szó), kis jeleneteket adtak elő az elmúlt évek legemlékezetesebb történéseiből. Aztán a gyerekek is elbúcsúztak a tanároktól, megkapták a bizonyítványt és kész.
Az én Willkommen osztályom tanárnője már három hete beteg volt. Tegnap délután azért megírtam neki, hogy jó lenne, ha legalább elbúcsúzni bejönne. Nem ígérte biztosra, de végül mégis eljött. A terembe már úgy jött, hogy ki nem hagyta volna a búcsút. Ezt legalább jól csinálta. Tőlünk Rule és az egyik bolgár lány "ballagott" el. De a koszovói lányom is szeretne másik iskolába menni, mert nem igazán elégedett a haladás ütemével, amit nagyon meg tudok érteni. Ő az egyetlen igazán motivált fiatal az osztályban, a többiek inkább csak jól szeretnék magukat érezni. Beszélgettünk egy kicsit a gyerekekkel, megkapták a bizonyítványukat, aztán jött az elmaradhatatlan német ölelés és lezártuk a tanévet. A tanárokkal a hagyományok szerint beültünk még a közeli étterembe egy italra vagy éppen valamilyen könnyű kis ételre, kinek mire volt gusztusa. Én azt hittem, kinyúlok, amikor a környezetemben mindenki hangosan másról beszélt. Követhetetlen volt plusz torokfájás...rémesen éreztem magam. Aztán benyomtam a biztonság kedvéért egy sört, amitől megjött az életkedvem. itthon viszont aludtam másfél órát, annyira nem vagyok alkoholhoz szokva. Augusztus 25-én suli újratöltve. Addig nyári tábor....
