Még mindig nem értjük, mi a szegénység

Van, amikor választani kell: étel vagy közlekedés

Még mindig nem értjük? Esetleg már megint?...Az egyik diáklányunk két napig nem jött iskolába. Tegnap hozott egy igazolást a hiányzásokról: nem volt bérlete, ezért maradt otthon. A tanárnő nem akarta elfogadni ezt az érvet, azt mondta, a szülőknek pénzt kellett volna adniuk, hogy a gyerek iskolába jöhessen. Vagy jött volna a lány biciklivel. A közlekedés Berlinben meglehetősen drága. A bicikli sem olcsó. A lány anyukája rákbeteg, nemrég műtötték, nem dolgozik. Az apukája éppen keres valamennyit, de a Bulgáriából érkezett roma családfő biztosan nem a legjobban fizető állások között válogathat. De legalább most dolgozik. Talán nem kapta még meg a fizetését, talán gyógyszerre költöttek, ezerféle oka lehet, amiért kiürült a kassza. Egy német középosztálybeli (vagy akár egy magyar) nem érti, milyen az, amikor tényleg nincs egy vasunk sem. Milyen a tartalékok nélküli, hónapról-hónapra kisakkozott élet, időnként csont üres pénztárcával, rossz ételekkel, mindig mindenből a legolcsóbbal. Milyen az, amikor a hétvégén séta közben nem ülhetünk be egy kávéra sem, mert nem tudjuk kifizetni. Amikor már nincs kitől kölcsönkérni, mert a rokon, a barát, a szomszéd pont olyan szegény, mint mi. Aki ezt legalább egyszer nem tapasztalta meg, fogalma sincs az egészről. Hülye indoknak tűnik, hogy nincs pénz bérletre, buszjegyre, biciklire, de sajnos van ilyen. Meg még ilyenebb is. Magyarországon jártam olyan faluban, ahol a mezítelen roma gyerek egy darab tojást tudott csak venni a szomszédasszonytól. A kis markában hozott apróból látszott, hogy úgy kaparta össze az anyja  az utolsó fillérkéit. Miért olyan érzéketlen a mai szegénységgel szemben az a középosztály, amelyik amúgy mélyen meghatódik Móricz Hét krajcárján? Mert elhiszi, hogy aki szegény, az megérdemli? Hogy maga tehet róla? Vagy egyszerűen nem is érdekli az egész? Úgy gondolja, ez messze van, vele nem történhet meg. Pedig jaj, de közel van, egyre közelebb. És bizony, bármikor, bármelyikünkkel megeshet, hogy úgy elfogy a pénz, a levegő, a lehetőség, hogy nem marad se bérletre, se jegyre, se reményre...