Rossz válasz

Potsdam, Cecileinhof. 1945 júliusában itt tárgyal Sztálin. Truman és az angol Attlee

Nem voltam ott, amikor történt. Az egyik tizedikes srác bement a Willkommen Klasse-ba és elkezdte a német himnuszt. Ugyanő állítólag már többször tett megjegyzést a migráns gyerekekre, egyértelművé téve, hová kívánja őket: hát az országhatárokon kívülre. Ismerős? (Lehet, hogy hamarosan én is megkapom a magamét...) A szokásos szerdai értekezleten vetődött föl a téma. A gyerek osztályfőnöke arra a kérdésre, hogy mit lehetne tenni, röviden válaszolt: a fiú, akárcsak az apja, szélsőjobbos és pont. Majd elmesélte, hogy amikor egyszer egy politikai hovatartozását egyértelműsítő kabátban jelent meg a srác az iskolában, beszélni akart erről az apával. A papa rövid úton eligazította a tanárt: vigyázzon magára, mert még baja eshet, ha kifogásolja a gyerek öltözködését. - Nem igazán voltak érveim a százharminc kilós agresszív ember ellen - vallotta az amúgy maga sem éppen csenevésznek számító, amúgy belevaló pasi. Persze most lehetne papolni arról, hogy meg kellene ismertetni a fiút más kultúrákkal, mert az előítélet a nemtudásból ered, stb. stb. Az igazság az, hogy a bevándorlás egyre hangosabb téma Németországban. Sok a munkanélküli, a lecsúszó, és a jól bevált recept szerint hibáztatnak ezért másokat. Mikor a zsidókat, mikor a migránsokat, mikor a cigányokat. A szélsőjobb létező problémákra ad rossz választ. Itt éppúgy, mint Magyarországon. Mindig jól körülhatárolható, könnyen megcélozható csoportot választanak ki bűnbaknak. Az emberekben meglévő szorongást, félelmet, irigységet használják föl politikai, hatalmi céljaikra és sajnos egyre nagyobb sikereket érnek el Európa szerte. Nem tudom, mi a megoldás. Valahol mégiscsak az iskola lehet az egyetlen olyan  hely, ahol talán van némi esély a változtatásra. Na, persze csak akkor, ha a tanárok nem szimpatizálnak ezekkel a nézetekkel.