Erik megszelidült

A mai karácsonyfa készítés jól sikerült. (Ez a kép nem Erik munkája)

Már megszoktam, hogy saját magamnak alakítom ki a munkaköröm. Iskolai szociális munkásként/szociálpedagógusként üldögélhetnék a tanáriban, elintéznék néhány telefonhívást és néha beszélgetnék egy kicsit az osztálytanítóval a problémákról. Esetleg egy-egy egyéni beszélgetést szerveznék valamelyik problémás gyerekkel. A kolléganőm ugyanis ezt csinálja. Én viszont segíteni akarok, ezért a lehető legtöbb időt a gyerekek között töltöm. Mivel a harmadik osztályban, ahol dolgozom, nagyon sok a probléma, ezt tartom a leginkább megfelelőnek. Nagyon nehéz volt megszokni, hogy itt a gyerekek simán elfutnak, anyáznak, köpködnek, fenyegetnek. Aztán lassan-lassan elkezdtem az egyes gyerekeket leválasztani a "falkáról". Hol egyikkel, hol másikkal mentem külön terembe és dolgoztam velük személyre szabottan. A művészet órán pedig mindig bent vagyok és a leginkább önállótlan gyereket támogatom. Ezen a héten délelőtt, az első négy órában az egész iskola cirkuszprojekten vesz részt. Nem messze tőlünk téli szállást vert a Mondeo vándorcirkusz és ilyenkor gyerekprogramokat szerveznek. Van, aki bohócnak "tanul", mások zsonglőrködnek, akrobata mutatványokat gyakorolnak. Elképesztő volt látni, ahogy a máskor fél percig nyugton nem maradó gyerek tizenöt percen át teljes koncentrációval készül a lovas mutatványra. Vagy ahogy az egymással máskor csak acsarkodó gyerekek gúlát építenek. Nagyon jó ötletnek tartom ezt a projektet. Ám az egyik harmadikos kisfiú, nevezzük Eriknek, bal lábbal kelt föl (mint mindig). Már reggel kiverte a hisztit, hogy nem vesz kabátot, nem hoz enni- és innivalót magával, meg különben sem jön...Nagy nehezen mégis útnak indult. Ám míg a többiek csillogó szemmel és lélegzet-visszafojtva gyakoroltak, addig Erik csak piszkálódott, verekedést provokált, káromkodott, szóval hozta a formáját. Nos, így értünk vissza az utolsó két  - művészet - órára. Már előre féltünk, hogy mi lesz, amikor az óra elején Erik odajött hozzám, hogy üljek mellé. Melléültem. Nagyon örült. Szépen el is kezdett dolgozni, én folyamatosan dicsértem, biztattam. Egy idő után azt mondta, ha mellette vagyok, akkor tud dolgozni. Jót nevettünk rajta, hogy ezek szerint nekem valamiféle varázserőm van. És tényleg: másfél órán át elmélyülten, szépen, fegyelmezetten dolgozott. Karácsonyfát készítettek, kifejezetten szép lett a munkája. Nagyon-nagyon nagy dicséretet kapott az óra végén. Mielőtt hazament, odajött hozzám, megköszönte, hogy mellette maradtam, kezet nyújtott, majd teljesen váratlanul átölelt. Mit mondjak, nehezen tartottam vissza a könnyeimet.