Bowling, piknik és Anton egyese

Lányok jönnek, a mieink mennek

Ez bizony kirándulóhét. Minden nap valamilyen különleges programot szervezünk a gyerekeknek, mert az iskola többi tanulója (majdnem mindenki) osztálykiránduláson van. Tegnap még az iskolában kezdtünk, megreggeliztünk közösen, ahogy minden hétfőn, aztán egy picit tanultunk is. Én a nagyon lassan haladó bolgár kislánynak próbáltam megtanítani Európa térképét. Halvány lila dunsztja nem volt, de annyira nem, hogy ilyet még nem is láttam. Inkább csak tanácsokat adtam, hogyan lehet a legkönnyebben eligazodni egy vaktérképen - merthogy elvileg már tudnia kellene Európa legtöbb országát a vaktérképen bejelölni. Mutattam neki, hogy például Olaszországnak csizma formája van. Még a táblára is fölrajzoltam, hogy milyen formát keressen a térképen, aztán magyaráztam, hogy társítson Olaszországhoz egy csizmát, erről föl fogja ismerni. Görögországhoz a meleget (dél), nyaralást (tenger), szigeteket ajánlottam, mint fő szempont, hátha akkor hamarabb eszébe jut, hogy ne északon kaparásszon utána. Szóval így bukdácsoltunk át egy órán, aztán végre bowlingozni mentünk. Nagyon jól érezték magukat. Ma először az East Side Galeryt látogattuk meg. Na, persze nem ilyen egyszerűen, mert először is Ruléra vártunk vagy fél órát az S-Bahn megállóban. Valaki mindig késik. Ráadásul a másik bolgár lányunk, aki magára vállalta, hogy a piknikre süt valamit, nem is jött velünk. Elhozta a sütit (ez azért szép volt tőle) és hazament, mert az anyukájának a Jocenterbe kellett mennie, és odakísérte. Ő beszél már valamennyire németül, az anyukája (aki hat éve él itt), nem. Az anyukája rákbeteg, már műtötték, de megint szükségessé vált a műtét. A mi gyerekeinknél teljesen általános, hogy ők segítik a szüleiket, legtöbbször tolmácsolással. De néha munkával is. Az egyik lány, aki már február óta másik iskolába jár, amikor meglátogatott minket, elmesélte, hogy a tavaszi szünetben éjszakánként takarított.(Tizenhat évesen.) A munkaadó szeretné, ha folytatná, de nem tudja, hogy vállalja-e. Mondtam neki, hogy az iskola az első, nem hagyhatja abba, de miért nem passzolja át a munkát az anyukájának, aki semmit sem csinál. De arról hallani sem akart. Szerinte képtelenség. Nos, ő is folyton a szülei miatt hiányzott, mindent ő intézett helyettük. Nos, elmentünk az East Side Galériához, megnéztük a képeket, hála istennek megettük a sütit, amit addig én cipeltem tálcán. S-Bahnnal tovább mentünk az Alexre, majd az emblematikus 100-as busszal a Tiergartenig. Végigmutogattuk a buszból a fontosabb épületeket, helyeket. Rule azt mondta az elején, hogy őt ez egyáltalán nem érdekli, de aztán úgy bámult, mint egy kisgyerek. Antonnak minden "scheises" volt, de tőle már megszoktuk, hogy folyton hülyéskedik. Nagyon csípem a humorát. Amúgy kimondhatatlanul büszke vagyok rá, mert tegnap kikapták az Európa vaktérkép tesztet és ötöst kapott. Minden országot felismert. Úgy megörültem, amikor megláttam, hogy megöleltem. Rule egész piknik alatt rémesen viselkedett, megint föltűnési viszketegsége volt, és amikor megpróbálja jófejnek előadni magát, kibírhatatlanul idétlen és pofátlan. Aztán röplabdáztunk, akkorra végre lecsillapodott. Nagyon klassz volt, jól elfáradtunk. A tanárnőt hazaküldtük, mert nincs igazán jó, még mindig náthás, én meg visszakísértem a srácokat Neuköllbe. Rulét kineveztem vezetőnek, neki kellett figyelnie az átszállásra. Elképesztő, hogy ettől a kis feladattól, hogy megváltozott. Átadta az U-Bahnon a helyét egy néninek (Anton is, de az ő rendkívüli empátiáját már ismerem), végre tényleg jópofán viccelődött,, szóval nagyon összekapta magát. Mindig mondtam, hogy őt le kell kötni feladatokkal, mert akkor szórakozik, ha unatkozik. Jó kis nap volt ez, mindent egybevetve. Szerintem mindannyian jól éreztük magunkat.