Kutyaprojekt

Ez a kutya nem az a kutya, de olyan okos, hogy simán bevethető lenne

Az iskolában dolgozik egy nagyon kedves szociálpedagógus nő. Ő sem teljes állásban, de sokkal több órában, mint én. Amikor két éve megismerkedtünk és engem javasolt felvételre (nem győzöm elégszer megköszönni), az első napokban mindent megmutatott. Azokat a projekteket is, amik éppen futottak. Helyesebben egyet, ami Hundepädagoge (Hunde=kutya) néven fut azóta is. Az egyik alsós osztályba, ahol szintén viselkedészavaros gyerekek tanulnak, két hónapon keresztül hetente egyszer ellátogatott egy nő egy idomított kutyával, és a gyerekekkel mindenféle feladatokat végeztek együtt Talullával (így hívják a kutyát). Az állat jelenléte, a vele való foglalkozás nagyon megnövelte a kicsit koncentráció-képességét, sokkal fegyelmezettebbek voltak, szívesebben dolgoztak, odafigyeltek. Nagyon motiváló volt az egész.  Tényleg. Nos, azóta is, minden értekezleten, amikor az iskolában végzett munkánkról van szó, a Hundeprojekt az első helyen áll. Annyira rácuppant a nő erre, hogy most, a nyári szünetben, amikor tulajdonképpen semmi dolga nincsen, csak üldögél az üres iskolában, behordja magával a saját kutyáját és megpróbálja az irodához és iskolához szoktatni Lajkát. Tervei szerint majd hetente egyszer vagy kétszer a nehezen megnyíló gyerekekkel úgy beszélget, hogy ott lesz a kutya is vele, hátha az segít. Jó ötlet. Tegnap felhívott, hogy menjek már be ma délután egy kicsit tréningezni, mert Lajka képtelen nyugton maradni, ha jön valaki, bősz ugatásba kezd. Hát, ma délután kutyáztam. Újra és újra lementem a földszintre, majd följöttem az irodába, járkáltam a folyosón. Az elején még ugatott a kutya, aztán megszokta, hogy ott vagyok. Szóval saját bejáratú kutyaprojektünk lesz a suliban. Megvan a következő év beszédtémája.