Anya figyel

...és milyen jó, ha figyel

Az előző bejegyzésem a táborból lógó lányokról szólt. Nos, ma az anyuka, akivel telefonos kapcsolatban álltam, felhívott délben, hogy megérkezett-e a lánya. Megnyugtattam, hogy ma itt volt. És a lánya nem is tudja, milyen jó dolga van, mennyire szerencsés, hogy vele vannak a szülei.
Ma egy új lány is megjelent a táborban, aki bár szerepelt a listában, ma jött először. A tanfolyamvezetők nem igazán akarták befogadni, de amikor elbeszélgettem vele, nem volt szívem elküldeni. Elbeszélgettem? Helyesebb, ha  úgy fogalmazok: nagyjából megértettük egymást. A lány tizenhat éves, Afganisztánból érkezett, egyedül él Berlinben. A szülei és egy fiútestvére otthon maradtak. Mivel csak egy kicsit beszél még németül nem tudtam meg, mi történt, miért van itt a családja nélkül. Nagyon sok fiatal, szinte még gyerek menekült él egyedül Berlinben. Egyre többen jönnek. Emlékszem, amikor annak idején, még vagy huszonöt éve az egyetemen a világ jövőjéről olvastunk elemzéseket. Azok az írások azt jósolták, hogy két évtizeden belül erőteljes migráció indul el délről északra. Bekövetkezett. Európa "boldogabb" fele pedig egyre kevésbé tud mit kezdeni a problémával. Igyekszik, igyekszik, de egyre nagyobb az ellenállás. Félünk az idegenektől, féltjük a munkánkat, a világban betöltött helyünket, a kiépített kis egzisztenciánkat, az életünket. Ha valódi megoldást keresünk, akkor ezeket a félelmeket is tudomásul kell vennünk és be kell kalkulálnunk. Mert a többség ellenében hosszú távon biztosan nem lehetünk eredményesek.