Fekete, fehér

Emberek, csak emberek (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Niggerek, férgek, állatok...a menekülők sokféle jelzőt kapnak egyes honfitársainktól. A jószándékú magyarok persze (joggal) fölháborodnak ezen, és ők is minősítenek: gyökerek, ostobák, taplók, nácik azok, akik menekültellenesek. Pedig ők is csak emberek, épp úgy, mint a menekültek, fehérek feszülnek feketéknek, őrület, hogy újra számít a bőrszín. A menekültek feltehetően olyan traumákon mentek keresztül, ami egy életen át elkíséri őket. Apám tíz volt, amikor falujuk körül záródott a budapesti ostromgyűrű és hónapokon keresztül hol az oroszok, hol a németek uralták a környéket. Szentestén gyújtóbomba égette porig a házukat, a harcok csitultával halott német katonák között ment az erdőbe egyedül a nagyszüleihez. A mai napig erről beszél, egyre többet, minden alkalommal, amikor találkozunk. Pedig már nyolcvankettő. De azok, akik fröcsögve gyűlölködnek, szintén traumákat hordoznak magukban, csak éppen fogalmunk sincs arról, milyeneket. Egészséges ember nem így viselkedik. Így azok viselkednek, akiket megnyomorítottak. Akit szeretetben neveltek, nem gyűlölködik. Talán még segít is, ha teheti. Ez nem pénz, hanem hozzáállás kérdése. Akit otthon vertek, az iskolában megaláztak, arra tanítottak, hogy a zsidó és/vagy cigányok miatt csúszik egyre mélyebbre, az képtelen mást látni a vele szembekerülő cigányban és zsidóban, mint szemét ellenséget, nyomorúságának okozóját. Akinek az apja piált, az anyja ordenáré volt, ezt a viselkedésmintát viszi tovább. És adja majd tovább a gyerekeinek is. Ne legyenek illúzióink, a magyar társadalom sem képes megvédeni a gyerekeket. Ki mit hoz otthonról, azt adja tovább, az iskola alkalmatlan ezeknek a problémáknak a kezelésére. Olyan indulatok feszülnek egymásnak, hogy előbb-utóbb kirakatbetöréses. lámpavasra lógatós balhék lesznek, ha továbbra is az erőszakos visszafojtás útján járunk. Senki nem akar megérteni senkit. Az igazi nyitottság nem az, hogy elfogadjuk a zsidókat, romákat, melegeket. Az igazi nyitottság az, ha mindenkit elfogadunk és megpróbáljuk a számunkra teljesen idegen nézeteket hirdetőket is megérteni, mert csak ez lehet a kulcs a másik felé. Ha fölháborodom azon, hogy a szomszédom menekültellenes és magamat felsőbbrendűnek érezve megvetem ezért, tulajdonképpen saját magam toleranciahiányát bizonyítom. Lehet, hogy csak meg kellene hallgatnom a félelmeit, megértenem a belesulykolt kormánypropaganda okozta bizonytalanságát, hogy félti, amit elért, legyen az sok vagy kevés, hogy a gyerekeiért aggódik, hogy nem ismeri azoknak a kultúráját, akik hozzánk menekülnek, ezért inkább elutasítja őket. Ha én nyitottan fordulok felé, talán ő is meghallgatja az érveim. És még az is lehet, hogy megváltoztatja a nézeteit.