Ács Marik

Súlyos terhet cipelnek  

"Én tudom, hogy felejteni kell

a régi iskolákat,

a tanári tébolydákat,

az összes tévhitet,

mit belénk verni mert

százezer vén bolond,

kit tönkretett a gond,

kiknek most megbocsátani kell,

érteni apánk-anyánkat,

jól bezárt tébolydákat,

amikre rámegy az,

ki szerint csak panasz,

egyetlenegy panasz,

egy végső bolond grimasz,

végső vigyor vagyunk, mi más!"

Cseh Tamás: Ács Mari

(A teljes szöveg ITT)

Nézem a közösségi oldalakat és a cicák, kutyák, édes-bús vagy éppen viccesnek gondolt videók és idézetek mellett kényszeresen megosztókat látok: kérdeznek, vádolnak, átkozódnak, gyűlölnek...  Nem tudnak lazítani, a saját tengelyük körül pörögnek. Felzabálja őket a politika. Ugyanazok a gondolatok, ugyanazok a kérdések, ugyanazok a vádak bukkannak föl újra és újra, naponta ötször, tízszer, százszor. Egy reménytelen, szomorú közösség: bezárkóztak, egymásnak üzennek, egymás dühét szítják. Önpusztító folyamat ez. Úgy érzik, senki nem érti meg őket, de ők sem értenek meg senkit. Akikkel vitáznának, ha egyáltalán  volna értelme bármilyen érvelésnek, nincsenek jelen. Ők élik az életüket, még tán boldogok is, hiszen győztek.  Akik pedig végérvényesen vesztesnek tartják magukat, csak hagyják, hogy kicsorogjon ujjaik közül a valóság és az élet, jelentsen utóbbi bármit is. Megannyi potenciális Ács Mari. Nekik ki segít?