Kamaszok, és érdekli őket, mi történik velük

Ezt is láttuk

Ma Aktiv Tag volt. Ez azt jelenti, hogy tanítás helyett havonta egyszer valamilyen iskolán kívüli programot szervezünk a srácoknak. Elvileg piknikezni mentünk volna, de beállt a többnapos eső, szóval gyors újratervezés szükségeltetett. A Természettudományi Múzeumot választottuk. A pillanatnyilag hat gyerek (fogalmunk sincs, mikor kapunk új diákokat), közül mindössze hárman jöttek el. Anton, a koszovói lány és Harisnyás Pippi. Bár a tanárnő elvileg megnézte a múzeum nyitva tartását az interneten, de kiderült, hogy túl korán érkeztünk. Beültünk hát egy közeli kávézóba, hogy elverjük az időt. Már nem is tudom, hogy jött szóba az a serdülésről szóló Vekerdi előadás, amit a hétvégén néztem meg az interneten, de elkezdtem mesélni a kamaszkorról. Hihetetlen volt: feszülten figyeltek, látszott rajtuk, hogy eddig talán még senki sem beszélgetett velük ilyenekről. Aztán a tanárnővel a saját kamaszkorunkról meséltünk, hogyan csaptunk össze a szülőkkel, mi foglalkoztatott minket, milyen mélabúsak voltunk időnként...Főleg Anton volt aktív, ő is mesélt a szüleivel való kapcsolatáról, de még Harisnyás Pippi is megszólalt, hogy bizony neki is vannak vitái az anyukájával. (Pedig Pippi aztán tényleg csak akkor beszél, ha nagyon muszáj.) Egyszerűen imádom őket. Annyira jó volt csak úgy ülni és dumálni. Utána órákig bolyongtunk a múzeumban, viccelődtünk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Hazafelé kértem új időpontot a koszovói lánynak az - akkor még azt hittem elbaltázott - hétfői találkozó helyett. Mint írtam, a lány odament a központba és senkit sem talált, erre hittem azt, hogy rossz helyszínt adtam meg. Hát nem, egyáltalán nem. A hiba nem az én készülékemben volt. A nő, aki segít majd neki a német nyelvben, szintén ott volt, nem is értem, hogyan kerülhették el egymást. Hát, a következő hétfőn tényleg el kell mennem a lánykámmal, hogy végre minden rendben elinduljon. A nekem szóló tanulság pedig az esetből: több önbizalom, kérem, több önbizalom.