Nincs iskola, pedig van

Szép kilátások -  ha a szülei ennyire nem törődnek vele, Rule biztosan elkallódik

Rule szerdán már megint nem jött iskolába. Már sokszor írtam erről a romániai-roma fiúról. Nagyon értelmes, de rengeteg gondot okoz. Külön tartottunk egy megbeszélést róla a családsegítőjével, aki - véletlenül éppen - egy szimpatikus, fiatal erdélyi magyar lány. Ő is tanácstalan, mint ahogyan én is. A probléma nem csupán annyi, hogy nem jött, mert azokat a dokumentumokat sem adta le hetek óta a választott iskolájában, ahová menni szeretne ősztől, amelyek nélkül elég nehéz lenne oda bejutnia. Azokról az apróságokról már nem is szólva, hogy gyatrán beszél a srác németül, nehezen értelmezi a feladatokat, a hangos olvasása dadogás, és hát a szinte teljesen hiányzó munkamoráljáról is megemlékeztem már. Fogtam magam és rajtaütöttem. Tizenegykor csöngettem be hozzájuk, még ágyban  volt. Az egész család otthon lebzselt. Az anyuka neglizsében, az apuka, amint meglátott sürgős megbeszélnivalója lett és lelépett a nagyobbik fiával együtt. Az anyuka szerint Rule simán megvezette őket, azt mondta, hogy aznap nincsen tanítás. Ami szép magyarázkodás, és persze lehet, hogy így is volt, de hát Rule olyan sokszor hiányzik, hogy épelméjű ember nem hiheti azt a német iskoláról, hogy ilyen hézagosan működik. Persze a valódi ok hamar kiderült. Az éppen csak tizennégy éves fiú hajnal háromkor aludt el, addig az egyik közösségi oldalon szórakozott. Anyukának elmagyaráztam, hogy este, amikor ők nyugovóra térnek, simán vegye el a gyerektől a mobiltelefonját, amin játszik, és akkor majd lefekszik időben. Amúgy anyuka is megéri a pénzét. Neki is tanfolyamra kellett volna mennie, de először kitalálta, hogy annnnnyi, de annnnnyi dolga van otthon, takarítás, meg takarítás, hogy képtelen volt ma elszabadulni, meg hát, ja, tényleg, a feje is fáj. A családsegítője amúgy elmondta, a nő hónapok óta hitegeti, hogy most aztán már tényleg elkezdi a tanfolyamot rendesen. Hát, eddig még nem sikerült. Szóval Rulét kihúztam az ágyból, adtam neki tíz percet és szépen elrángattam magammal a potenciális új iskolába, hogy végre leadjuk a dokumentumokat. Rém dühös voltam. Mert arra rettentő nagy hangsúlyt fektet, hogy a haja be legyen zselézve, a cuccai a legutolsó divatot kövessék, legyen nála napszemüveg, de a tanulás, aminek a legfontosabbnak kellene lennie, sehol nincs a sorban. De hát hogyan is várhatnánk el ezt egy valójában még kiforratlan gyerektől, aki semmiféle támogatást nem kap a családjától. Az anya nagyjából analfabéta, az apa kisstílű ügyeskedő, a két testvére pedig - a családsegítő szerint - értelmi fogyatékos. Rule magától nem fog kiemelkedni, mi pedig sajnos nem állhatunk ott minden nap mellette. Most  megbeszéltük, hogy hétfőn reggel nyolc óra előtt öt perccel találkozunk. De megteszem, hogy ha nem jön, a következő nap reggel hétkor fölcsöngetem. És még egy párszor rájuk rontok hajnalban, hogy ha már nincs egy felnőtt, aki felelősséget érezzen érte, akkor legalább keljen föl vele az egész család, ha akart, ha nem.