A boldogság BMW-s szatyorral érkezik

Ez nagyon jó móka volt

Vásárban voltunk. Nehezen indult, de jól sikerült. Továbbtanulás témában szerveztek kiállítást Berlinben a fiatal korosztálynak. Tök jó alkalom, hogy a gyerekeink egy kicsit kimozduljanak, körülnézzenek, milyen lehetőségeik vannak, milyen irányba érdemes elmozdulniuk, na és persze gyakorolják egy kicsit a német nyelvet. Elvileg fél kilenckor találkoztunk az S-Bahn hermannstraßei megállójánál, gyakorlatilag kilenc is elmúlt, mire elindultunk: az egyik elaludt, a másik is...nehezen állt össze a csapat, de végül sikerült. A vásárban nagyon sok kiállító várta az érdeklődőket, mindenki türelmes és segítőkész volt a gyerekeinkkel (na és persze velem is). Mivel ketten voltunk felnőttek a mindössze öt ifjonchoz, időnként kétfelé vált a csapat. Érdekes volt látni, hogy mennyire kíváncsiak és érdeklődőek a mieink. Csak éppen egyedül sehová se mertek odamenni. Sokszor az is elég volt, hogy odaállt valamelyikünk a hátuk mögé, de azért inkább elvárták, hogy vegyük föl a beszélgetés fonalát. A koszovói lánykánkat a művészeti vonal érdekelte, célirányosan ilyen iskolákat keresett. Attól viszont padlót fogott, amikor meghallotta, mennyibe kerül egy magánintézmény havidíja. Anton kevésbé volt aktív, valahogy olyan szomorúnak tűnt már megint ez a fiú, de nem lehetett kiszedni belőle, hogy bántja-e valami. Ő mindössze a Lidl standhoz bátorkodott oda, ahol a pénztárosi munka feltételei iránt érdeklődött. Rule viszont élt, mint hal a vízben. Minden érdekelte: rendőrség, gépgyártás, szerelői munka, alpinista technika (ki is próbálta a kötélmászást), de leginkább a BMW standját kereste. Végül megtaláltunk, ketten mentünk oda, míg a többiek sorban álltak egy ingyenes, néhány nap alatt lekopó tetkóért. Sajnos Berlinben csak motort gyárt a BMW, Rulét meg inkább az autó érdekelte, de azért lefotóztatta magát a motorral is, és azt mondta, hogy talán Münchenbe költözik, ha ott kaphat munkát imádott márkájánál. Akkor már elég sok prospektus volt a fiú kezében, szét is szóródott. Megjegyeztem - tök ártatlanul - hogy szereznünk kell egy zacskót. Erre a hosztesz elrohant és hozott egy hatalmas BMW táskát, telis-tele márkázott cuccal: kulcs, jegyzettömb, toll, információs anyagok. Éteri boldogság ömlött szét a gyerek arcán, amikor a kincseit szemlélte. Milyen egyszerű örömöt okozni. A kiállítás után volt még egy kicsit kellemetlen feladat, ami szintén Ruléhoz kapcsolódott. Elmentünk vele a Nachbarschaftsheimbe, ahol a szociális munkással (erdélyi magyar lány) megpróbáltuk rávenni a srácot arra, hogy szokjon le végre a rendszeres késésről. Igen hamar kiderül, hogy mire mentünk.