Vizeslufi - legalábbis remélem, hogy az

Remélem, hogy csak vízzel locsolkodtak a srácok

Ma is egy félórával korábban mentem be, hogy segíteni tudjak. Vittem magammal nyelvkönyveket is, mert sejtettem, hogy a németül szinte semmit sem tudó gyerekeknek jó lesz egy kis segítség. A szoba, ahol a cuccainkat tároltuk, zárva volt, kulcsot a szomszéd irodából kellett volna szerezni, ahol egy rémesen ellenszenves, undok, folyton morgó nő ül, aki persze "annyit" dolgozik, hogy nincs ideje odaadni a kulcsot. Nem baj, szereztem máshonnan. Azt sem tudtuk, honnan nyomtathatnánk, megoldottam azt is. Nagy nehezen beindult a nap. Ma az egyik kamaszcsoporttal mentem, hogy ott segítsek. A két viszonylag talpraesett fiatal csoportvezető nagyon ügyesen, tudásszint szerint kettéosztotta a csoportot. Én a szinte nulla némettudással rendelkező gyerekekhez mentem. Hát, afgán, vietnami, lett, orosz, katalán háttérrel, tényleg nehezen nyomták a németet. Szegény vietnami lány, alig tudta elismételni a legegyszerűbb kérdéseket is. Nagyon megértem, miért. Ismerek húsz éve itt élő vietnamiakat, akik a mai napig nem tudnak megszólalni. Aki gyerekkorától tanulja a nyelvet, persze nagyobb esélyekkel indul. Fél tizenkettőkor rohantam vissza az ebédet előkészíteni. Bár a projektvezető ezerszer kihangsúlyozta, hogy nekem csak irányítanom kell, de amikor tizenhárom icipici gyerek rohan segíteni, naná, hogy az ember megfogja az asztalt és pakol. A gyerekek lelkesen terítettek amúgy, szóval ők aztán tényleg beleadtak anyait és apait. Nem úgy a nagyok. Az a gáz, hogy a két kamaszcsoport négy vezetője közül csak az egyik fogja igazán, hogy mi a dolga. A másik három elüldögél a tányérja mellett, pont úgy, mint a gyerekek. Elég nehéz velük bármit is kezdeni, mindent a szájukba kellett rágni. Maguktól meg nem mozdultak volna. Ráadásul az egyik "felnőtt" (egy rém kuka fiú) kibökte, hogy a gyerekek rumlit csináltak a vécében, amiért az intézmény egyik dolgozója  jól le is tolta őket, és most nincs már idejük kitakarítani. Mivel az ebéddel voltam elfoglalva, nem néztem utána azonnal, mi történt, csak gyorsan rávágtam, hogy oké, ma megcsinálom én, de holnaptól, azonnal rakasson rendet a gyerekekkel, ha látja, hogy valamit az átlagnál jobban összekoszolnak. Hát, az édes kis srácok vizeslufit játszhattak a vécébe (legalábbis remélem, hogy csak víz volt), mert úszott az egész, és egy lufit is találtam. Tízig számoltam, aztán fölmostam. Utoljára. Mert nagyon "kikaptam" érte a projektvezetőtől. Még egyszer a lelkemre kötötte, hogy nem az én dolgom, én azért vagyok, hogy felügyeljem a sok fiatal és tapasztalatlan csoportvezetőket, irányítsam őket és bátran küldjem őket vécét takarítani. Holnap reggel az első dolgom lesz még egyszer megbeszélni velük, hogy mi a rend, mert eddig elég gyengén muzsikáltak. Amúgy nagyon jót dumáltunk a bosnyák projektvezetővel, aki a délszláv háború elől menekült Berlinbe és a Humboldton tanult szociális munkát. Mondta, hogy már tegnap látta, egyedül én értem a csapatból, mit jelent gyerekekkel dolgozni és még egyszer nagyon kért, hogy ne  fogjam vissza magam, bátran osszam le a munkát a lánglelkű, de rémesen tapasztalatlan (ez most itt eufemizmus) fiataloknak. Mondtam, hogy akkor sárkány üzemmódra kapcsolok. Már nő a második fejem...