Monopoly

Szocialista Monopoly, azaz Gazdálkodj okosan!

Van egy kisfiú, nevezzük mondjuk Momónak. Helyes gyerek, értelmes szemekkel és már most nagyon rossz fogakkal. Bulgáriából jött a családjával. Menekültszállón laknak. Látszik a holmijain, hogy adományokból szedték össze. A tolltartójába például egy lány neve van írva. A ruhája néha lóg rajta, hát így alakult. Múltkor, amikor én a hideg ellen sálat tekertem a nyakam köré, rövid ujjú pólóban jött és egy pufi mellényben. Rossz volt ránézni. Momo bekerült valahogy a magatartászavaros gyerekek iskolájába, most harmadikos. Az osztály rémes, három teljesen kezelhetetlen gyerek és három úgy-ahogy kezelhető. Engem Momo miatt osztottak az osztály mellé, azt mondták, semmit sem csinál, nem lehet tőle tanítani.  A tanárok kezelhetetlennek tartották, én nem sorolom a reménytelen esetek közé. Most, három hét után azt tapasztalom, hogy bár tényleg nem egyszerű vele, de  lehet őt motiválni. Általában külön terembe megyünk, ahol a másfél órányi időt nem kizárólag tanulással, hanem játékkal is töltjük. Már megszokta, hogy ha elvégzi a munkáját, utána jön a játék. Mikor ma egy másik kisfiút is magunkkal vittünk (az osztálytanító ismét beteg, folyton beteg, ilyenkor szétosztják a gyerekeket) Momo a beavatottak magabiztosságával magyarázta, hogy ha kész a meló, jön a játék. Először szóláncot játszottunk, az utolsó betűvel kellett a következő szónak kezdődnie. Momo még nem beszél jól németül, mégis magasan verte a született német kissrácot (akit az anyukája a karácsonyi szünet után egy másik iskolába akar vinni, mert szerinte nem itt van a helye). Ezek után kapták meg a matek feladatlapot. Momo nekilátott és kis segítséggel elég talpraesetten megoldotta. A másik kisfiú csak nyafogott és szenvedett. Kizártnak tartom, hogy egy nagyobb osztályban megállja a helyét, de próba, szerencse. Amikor készen voltunk, Momo Monopolyt szeretett volna játszani. A másik kisfiú inkább épített. Társasoztunk hát. Momo egész jól követte a szabályokat és rettenetesen élvezte a játékot. Persze ő nyert. Gratuláltam neki, ragyogott az örömtől. Az ötödik órában napköziben voltak a harmadikos gyerekek. Ez a harmadik hét, hogy ott helyettesítek, de szerencsére a jövő héttől már jönnek az új kollégák. Két - tényleg kezelhetetlen- gyerekkel maradtam egyedül. Leizzadtam tőlük. Körülbelül öt percre lehetett lekötni a figyelmüket, utána értelmetlenül dobálóztak, randalíroztak, szidták egymást és engem. Na, ezt még nem szoktam meg, hogy ebben az iskolában a gyerekek nem nézik kinek mondják, ha mondani akarnak valamit. Itt mi, felnőttek se szépek, se okosak nem lehetünk. Nagy nehezen lecsillapítottam őket, megint képesek voltak öt percig játszani, aztán megint láttam, hogy csak káosz van az agyukban. Amúgy az egyik kisfiúra múltkor az osztálytanító kihívta a rendőrséget, mert simán megütötte a tanárnőjét. Engem is befenyegetett egyszer, de odaszorítottam a falhoz és rásziszegtem, hogy próbálja csak meg, ha meri. Lehet, hogy merte volna, de nem tudott mozdulni sem. Hozzájuk képest Momóval dolgozni sétagalopp. Nagyon megszerettem őt. Ő az a gyerek, akiért megéri küzdeni és dolgozni.