![]() |
Bagoly mondja verébnek - hogy egy szép kis képzavarral éljek |
Az alábbi hír futott körbe a facebookon:
"Sevilla
spanyol város lakosai, akik tiltakoznak egy újabb mecset építése ellen
városukban, rájöttek, hogyan lehet segíteni ebben a helyzetben.
Egy halott disznót temettek el azon a helyen, ahol mecsetet akartak
emelni, és széles körben tájékoztatták az újságírókat a
„gonosztettükről”. Iszlám tiltja mecsetépítést a „disznó által
meggyalázott földön”. A muszlim közösségnek nem volt más választása, és
megszüntette az építést. Így tehát nem volt szükség semmilyen
tiltakozásra, tüntetésre vagy bármilyen erőszakos akcióra.
Ennek ellenére Európa-szerte a helyzet nem túl rózsás, mert ahogyan azt
az elmúlt években még elképzelni sem tudtuk, mára Nagy Britanniától
Görögországig, illetve Spanyolországtól Szlovéniáig terjedően a muzulmán
migráció és az ezzel járó iszlamizáció elképesztő módon alakítja át
Európát. A kontinensen jelenleg már 60 millió muzulmán él és a
születések aránya 1:3 az Allah-hitűek javára, szemben az európai őshonos
népekkel."
Fogalmam sincs, hogy az eset megtörtént-e vagy csak városi legenda. Az olyan mellékszálakat se vegyünk föl, hogy mely népek számítanak őshonosnak Európában, mert ha ebbe belemegyünk, akkor mi, magyarok (vagyis hát, magyarként ismert soknemzeti keverék) bizony kiírjuk magunkat Európából. (Abba pedig már tényleg ne menjünk bele, hogy éppen azt csináljuk...) Azt pedig végképp ne firtassuk, hogy mit jelent: "az iszlám tiltja". Amúgy szerintem az ilyen hangzatos semmik a legveszélyesebbek, hiszen az emberek gyorsan olvasnak, nem gondolkodnak, és az agyuk egyik hátsó rejtekében létrejön egy olyan új neuronkapcsolat, miszerint: a nem iszlám (legyen ez bármekkora hülyeség), egyenlő őshonos európai.
Na jó, a cikk úgy borzasztó ahogy van, de olvastunk már ennél szörnyűbbet is. Ám ilyenkor jönnek a még ezt is alulmúló kommentek: az még csak az enyhébbek közül van, hogy "nem szeretnék ókori körülmények között élni" (ezt például nem is értem), de ettől padlót fogtam: "állattól félnek állatok (bár az is igaz, hogy egy sertés nem is fog megkövezni ha te nem kérsz a moslékból :D)".
Magyarország 2013. Itt tartunk. Még mindig? Már megint? Nem is tudom. És nekem az Egyiptomból Berlinbe költözött tizenhat éves lány jut az eszembe, aki ugyan kendőt visel, de amúgy pont olyan, mint bármelyik tizenéves: okos, értelmes, gyorsan megtanult németül, gimnáziumba került, a jövőjét tervezi, fiúkról álmodozik és sok-sok barátja van: német, litván, lengyel, román. Miért ne hihetne abban az istenben és úgy, ahogy akar? Kit bánt ő? Kinek fáj, hogy ő is jobban akar élni? Jó, persze, ne kerüljük meg a problémát, hogy nagyon sok bevándorló képtelen beilleszkedni. De, ha jól emlékszem, volt itt egy kis idekeveredett nép, Krisztus után 1000 évvel, valami magyarok, akik évtizedeken át rettegésben tartották a környezetüket: raboltak, dúltak, erőszakoskodtak mindenfelé. Mi ezt szerettük kalandozásnak nevezni, pedig szabad rablás volt az a javából. És most, újabb 1000 év elteltével osztjuk az észt. Oké, nem tehetünk arról, amit az őseink tettek, pont úgy, ahogy egy szűk kisebbség tetteiért sem vonható felelősségre a többség, legyen az bármilyen vallású.
Gondolkodni, kérem, gondolkodni tessék már végre zsigeri gyűlölködés helyett. Szerintem az a disznó, akinek az első reakciója egy kétes bejegyzés kapcsán a másik leállatozása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése