Vedégmunkás

Nem mindenkinek jön össze

Az alma héja, mint egy hosszú, zöld kígyó tekeredett, ahogy a hámozószerkezet kése elválasztotta a gyümölcstől. Aznap már vagy századszorra végezte el ugyanazt a műveletsort: almát a két fémtűre ráhúzni, a gyümölcsöt a késhez igazítani, a kart gyorsan tekerni, a pucér almát a tűkről lehúzni… és jöhet a következő, még vagy háromládányi. Két napja majdnem belehányt a vécébe, amikor meglátta, hogy a főbérlő milyen állapotban hagyta maga után. Fogta az összes tisztítószert és beleöntötte a kagylóba, de amikor sikálni kezdte, annyira öklendezett, hogy abba kellett hagynia. Bement a szobájába, leült a székre és megpróbált nem sírni. Egyetlen mondat dübörgött az agyában: mit keresek én itt? Összeszedte magát, visszament és igyekezett a fürdőkád minél kisebb felületével érintkezve megmosakodni. Gyorsan magára kapta a pizsamáját és visszalopakodott a szobájába, mint aki tilosban jár. Bemászott a paplan alá, amire még egy takarót terített, mert előző éjjel is fázott. Ahogy nőtt a pucolt almák halma, úgy kezdett el fájni a dereka. Pont egy nehezen tolerálható szögben kellett megdöntenie a felsőtestét ahhoz, hogy elég erőt fejtsen ki a gép asztalhoz szorításához és a tekerőkar mozgatásához. A keze csúszott a savas létől, a haja minduntalan a szemébe hullott. Előző este, amikor meg akart fürödni, a főbérlők otthagyott koszos vizét találta a kádban, egy négyszögletes műanyaglavór társaságában. Nem tudta visszafogni magát, káromkodni kezdett. Akkor esett le, mit magyaráztak neki reggel. Hogy takarékoskodni kell a vízzel, mert a ház nincs csatornázva, a szippantás pedig drága. A piros lavór pedig arra való, hogy abba gyűjtsék össze a vizet a vécé leöntésére.  De vajon miért fizet akkor a magyar minimálbérnél is magasabb összeget a szobáért, ha tisztálkodni sem tud rendesen? Almát a tűre, igazítani, tekerni, lehúzni. Azt mondták praktikum, amit csinál, megtanítják a helyi sütemények készítésére. Ehhez képest eddig mosogatott, almát pucolt, répát reszelt, tojást tört fel és leginkább azt érezte, hogy egy púp a hátukon. Hiába mondogatta magának: tudta előre, hogy mindenhol a legutolsó lesz, hiszen ő csak egy öregedő vendégmunkás. Kit érdekel itt a négy diplomája. Főleg, hogy el sem tudja a nyelvükön magyarázni, mi az a kultúrantropológus. Ráhúz, tol, teker, lerángat. Tudta előre, de mégis nehezen fojtotta vissza a feltóduló indulatot, amikor a húszéves kiscsaj odaállt elé: du muss abwassen. Semmi kérlek vagy légy szíves, mosogass el. Aztán az a másik remek ötlet a szállásadónőtől, hogy egy este főzzön ő, két este főznek ők, mert ugye ők ketten vannak a férjével. Pénteken egyetlen köszönöm nélkül befalták a tejszínes-gombás pennéjét, majd szombaton nem főztek semmit. Két zsömlét evett, meg néhány szem kekszet. Amit még otthonról hozott. Ráhúz, tol… basszus, már megint fölborult ez a nyavalyás szerkezet.  Olyan hideg van a házban, hogy lefagy keze, lába: polár pulóver, polár kardigán, gyapjúzokni van rajta, de estére így is teljesen merev lesz. Otthon ilyenkor legalább pár órára befűtöttek… teker, lehúz. Fogynak a zöldalmák, szaporodnak a meztelenek. Szar meló, de legalább csinál valamit, bár pénzt ugye, nem kap érte. Sokkal rosszabb a műhelyben téblábolni és feleslegesnek éreznie magát. Akkor este a fürdőszobában, a koszos víz fölött komolyan elgondolkodott, hogy összecsomagol, beül az autójába és hazamegy. Reggel már a saját ágyában fekhetne. De aztán beletörődve, mosdatlanul bemászott a hideg ágyba és minden erejét összeszedte, hogy ne merüljön el teljesen az önsajnálatban. Almát a két tűre ráhúz…

Kitántorgók

A világ minden tájáról érkeznek csavargók, bevándorlók, turisták, kozmopoliták és migránsok

Berlin multikulturális város. A világ minden tájáról érkeznek ide emberek: kozmopoliták, vendégmunkások, csavargók, turisták, migránsok – és persze élnek itt németek is: volt kelet- és nyugatnémetek. Mert bizony gyakran még ma is felismerhető a különbség a fal két oldalán szocializálódottak között.

A nyelviskolában a legkülönfélébb emberekkel találkoztam: ült mellettem japán festőművész, lengyel gyári munkás, lett énekesnő, orosz operaénekes, kameruni ápolónő, szlovén újságíró, spanyol mérnök, mexikói "földbirtokos", olasz filozófus… és sorolhatnám még hosszasan. Általában egyikük sem eredeti szakmájában dolgozik. Például az olasz filozófuslány ingatlanközvetítő, a lett énekesnő és spanyol mérnök pincér (ahogy egy spanyol pszichológus is), az orosz operaénekes ikergyerekeit neveli, és azon morfondíroz, hogy esetleg óvónő lesz, a mexikói "földbirtokos" pedig egy fitnesz center recepciójába szeretne bejutni. Berlin a lehetőségek városa, ha kitartó vagy, tudod, mit akarsz és küzdeni is tudsz célod eléréséért. De akkor is, ha megelégedsz azzal, amit a város kínál: mindig van munkahely a gasztronómiában. A városba érkezésem után, még 2012. szeptember elején véletlenül tértünk be egy kis boltocskába, ahol kávét rendeltünk. Az eladónő felismerte magyar akcentusunkat és anyanyelvünkön szólt hozzánk. Elmesélte, hogy két éve él Berlinben, az utcán szedte össze némettudását, amit holtidőkben újságolvasással és otthon, esti tévézéssel próbál fejleszteni. A fiatal lány Pécsett szerzett közgazdász diplomát. Mindenképpen otthon szeretett volna boldogulni, de nem sok eséllyel próbálkozott. Végül megunta, hogy kihasználják, becsapják,  egy bőröndbe pakolta be a legszükségesebbeket és nekiindult. Egy másik magyar lánnyal bérelnek egy garzont, az eladói munkából pedig ha nem is fényesen, de biztonságosan megél. Akkor még nem ismertem a szociális rendszert, de elhittem neki: Berlinben nem kell attól félnie, hogy az utcára kerül, ha elveszíti a munkáját. Mint mondta, esze ágában sincs hazaköltözni, ő már itt szeretné leélni az életét. A lány nem vendégmunkás, hanem migráns. Benne van abban a 250 ezer magyar munkavállalóban, akik a GKI felmérése szerint tartósan külföldön dogoznak. Az idén júniusban végzett kutatás szerint fél éve külföldön dolgozik a teljes magyar munkaképes korú népesség 4,4 százaléka, és a háztartások 9 százalékában van tartósan külföldön dolgozó személy. A GKI közleménye azt írja: "A fokozódó kitántorgás arra utal, hogy a hazai munkakeresők elégedetlenek az itthoni lehetőségekkel, miközben külföldön láthatóan kiválóan megfelelnek a követelményeknek." A statisztikákban szereplőkről persze nem lehet tudni, miként képzelik el jövőjüket, milyen arányt képviselnek, akik örökre elhagyták az országot, és hányan vannak, akik csak addig maradnak külföldön, amíg összeszedik egy kicsit magukat, illetve amíg nem találnak otthon munkát. A GKI jelentéséből egyelőre csak azt tudjuk, hogy 2010 óta nő a külföldön munkát vállalók aránya, illetve azt, hogy "a fővárosi háztartásokból kisebb arányú (7 százalék) a munkavállalási célú migráció, mint a vidéki települések háztartásai esetében (9-10 százalék). Ennek oka a budapesti kedvezőbb bérszínvonal, a karrierlehetőségek nagyobb száma, a kisebb munkanélküliségi arány." Világos.

Bevándorló vagy vendégmunkás?

Bevándorló vagy vendégmunkás?

A migránsok (bevándorlók) és vendégmunkások között alapvetően nem az a különbség, hogy mennyi időt töltenek egy adott országban. Sokkal inkább érkezésük motivációja, célja és az annak megfelelően kialakított életstílus, asszimilációs hajlandóság különbözteti meg a két csoportot egymástól. Paul C.P. Siu kínai példákon keresztül mutatja be a vendégmunkásokat, akiknek „leglényegesebb tulajdonsága abban áll, hogy saját etnikai csoportja kultúrájának elkötelezettje marad… Pszichológiai szempontból a vendégmunkásnak nem áll szándékában tartósan berendezkedni a vendéghazában.” Jelenléte egy másik országban akkor is ideiglenes jellegű, ha végül – esetleg kisebb-nagyobb megszakításokkal - az egész életét ott tölti. Mindig hazakészül, amikor csak teheti haza is látogat. Esetleg bizonyos idő után megpróbál otthon boldogulni, de lehet, hogy a hazai viszonyok visszakényszerítik őt a kiválasztott országba (Siu példájában az Amerikai Egyesült Államokba). A migráns eleve hosszú időre, legtöbbször örökre tervez, ezért megpróbál alkalmazkodni. De, mint Siu is írja „a bevándorlók első nemzedéke – legyen az nyugati vagy ázsiai – sohasem asszimilálódik teljes mértékben.