Elegem van!

Azon vitatkozunk, milyen színű legyen az ajtó, miközben összedől a  ház

Elegem van abból, hogy a magyar politikusok mindössze két fegyverrel képesek operálni: demagóg hazudozás, valamint a másik oldal befeketítése és lejáratása. Elegem van, hogy nincsenek érvek, értelmes viták, tervek, víziók, jövőképek. Elegem van, hogy az emberektől elvett pénzből értelmetlen óriásplakátokra, ostoba levelekre költenek, na és persze olyan presztízs-beruházásokra, amelyekből - gyanítom - a saját pénztárcájuk mellett a pártkasszát is megtömik. Elegem van, hogy modernizálás helyett poros, lábszagú, avítt beszédmodorral és szimbólumrendszerrel, a fenntartható fejlődésnek minden szempontból ellentmondó primitív rezsicsökkentéssel szúrják ki az emberek szemét értelmes párbeszéd és átgondolt energiapolitika, energiatakarékosság (úgy mint ablakcsereprogram, lakásszigetelés, fenntartható energiaforrások alkalmazása) helyett. Elegem van, hogy folyton valamiféle hazáról hablatyolnak, ami mellett minden áron ki kell(ene) tartani, jelentse ez pillanatnyilag csupán azt, hogy az általuk kiválasztott szűk réteg zsebébe kell tömni a széles tömegektől elzabrált pénzt. Mi a haza? Magyarázza már meg valaki nekem, mit jelent ez a fogalom! Földet? Nyelvet? Emberek közösségét? A földet maguk között osztották szét, a nyelvet primitív szövegeikkel megalázták, az emberek közösségeit módszeresen szétverték, a különböző rétegeket egymás ellen fordították. Nyilvánvaló, mit jelent számukra a haza, ami mellett tűzön-vízen át ki kell(ene) tartanunk: ők a haza, a pökhendi, nagyképű, valóságtól fényévekre eltávolodott vezetők. Ám legyen, ha az országnak erre van szüksége, maradjanak hatalomban egészen addig, amíg rájuk nem omlik, amit összetákoltak. Vegyenek el mindent hűséges alattvalóik tapsától kísérve. Építsenek gusztustalan emlékműveket, hamisítsák meg kedvük szerint a történelmet, menjenek szembe a józan ítélőképességgel és böfögjenek továbbra is Isten nevében átkot ellenfeleikre. S legyen bár vezetőjük legfőbb álma, hogy egykor majd focistadiont neveznek el róla, ne reménykedjen, hogy neve egy korszak elnevezéseként vonul be a történelembe. Ahhoz alkotni kellene. Megismétlem: ALKOTNI. Miközben egy Magyarország nevű homokozóban primitív, kisded játékaikkal vannak  elfoglalva, mozgásban az egész világ: Európa is új arcát keresi. Miközben Budapesten a koncon marakodnak, a Föld utolsó tartalékait éljük föl. Azon vitatkozunk, milyen színűre fessünk egy ajtót, miközben omlik a ház. Gratulálok hozzá!