Amikor elszakad a cérna

Nem baj, ha látják, hogy mi sem vagyunk szentek

Rule a határait feszegeti. Rendszeresen holmi nélkül jön iskolába, ha egyáltalán jön, s ha jön, általában elkésik. Az iskolában szabály, hogy aki nem ér be nyolc óráig, annak az első negyvenöt percet a kapu előtt kell töltenie. Nos, Rule még meg is sértődik, ha késik, és nem akar kint maradni. Ilyenkor avval fenyegetőzik, hogy hazamegy. (Eddig még soha nem ment haza.) Mostanában egyáltalán nem hajlandó tanulni, szórakozik az órákon, totál kiborítva a tanárnőt. Múltkor rám maradt az osztály az utolsó tíz percben. Olvasniuk kellett volna, de Rule szabotálta a munkát. Sőt, valamit beszólt románul. Vicces lehetett, mert jókat kacarászott. Egy darabig türelmesen vártam (ez be szokott jönni), de most hiába. A többiek kíváncsian figyelték a fejleményeket. Rule ismételgette a magáét, én pedig igyekeztem, hogy ne látszódjon rajtam: fogytán a türelmem. Nyilvánvaló volt számomra, hogy ez most amolyan kamaszos próbatétel, arra kíváncsi, meddig mehet el. Akinek van/volt kamasz gyereke, tudja, miről beszélek. A konfliktusba nem érdemes ilyenkor bevonódni, nekem mindig bejött, ha kimaradtam belőle és később beszéltem meg az esetet. Persze ehhez óriási türelem kell és idő. Most mindkettőnek híján voltam. Miután hiába vártam, hogy Rule felhagyjon a szórakozással, mosolyogva hozzáfordultam és kissé gúnyosan, magyarul kezdtem hozzá beszélni. Azt mondtam, amit gondoltam: én is tudok ám kiskomám úgy beszélni, hogy ne értsd. Nem olyan nagy tudomány ez...stb.. Gyorsan és összefüggően közöltem a mondanivalóm. Filmezni kellett volna a döbbenetet, ami kiült a fiú arcára. Fél perces megrökönyödés után szó nélkül nekiállt a dolgának, ahogy a többiek is. Hogy mi ebből a tanulság? Talán annyi, hogy  nem baj, ha néha elszakad a cérna. Az ember csak úgy maradhat hiteles, ha megmutatja, hogy bizony tud türelmetlen és dühös lenni. Egy-két csomó még nem zavaró, de arra érdemes figyelni, hogy túl sokszor ne szakadjon az a cérna, mert akkor használhatatlanná válik.