Jasif

Ideális családmodell - ez az, ami egyre ritkább

Tizennégy éves. Kerekfejű, molett, vidám fiú. Folyamatosan, de szűk szókinccsel és nagyon hibásan beszél németül. A tőle kapott információk ezért egyelőre óvatosan kezelendőek. Azerbajdzsánból érkezett 2012 szeptemberében Berlinbe. Anyja már évek óta a német fővárosban dolgozik: idősápoló. Édesapja, aki hajóskapitány volt, két éve halt meg. Jasif – nevezzük így – Bakuban élt. Anyja elköltözése után felnőtt, családos bátyja és nagyapja vigyázott rá. Jasif eleinte azt mondta, csak jövő nyáron, azaz 2014-ben utazik haza látogatóba. Később aztán annyira elhatalmasodott rajta a honvágy, hogy – állítólag – anyja vett neki egy retúr repülőjegyet Bakuba. Azt mondta a gyereknek, hogy kap egy választási lehetőséget: ha hazamegy a nyári szünetben, utána visszajöhet Berlinbe. Ha úgy dönt, hogy otthon marad, eltépheti a visszafelé szóló jegyet. A gyerek legutolsó találkozásunkkor azt mondta, otthon marad.

Jasif csoportban kezelhetetlen, egyszerűen nem érzi a határokat. Egyetlen vezérelve: „Spaß haben”, ami nála körülbelül annyit jelent, hogy mindenáron jól akarja érezni magát. Mindegy milyen áron. A társait piszkálja, idegesíti, s ha kiborította őket, akkor is csak nevet. Szóval és tettekkel is bosszantja a többieket. Az iskola, ahol ezelőtt tanult, tekintélyelvű volt. A tanárok verték a gyerekeket. Kiszabadulva ebből a légkörből teljesen érthető, hogy az ötvenkilós, vékony, engedékeny tanárnőt nem tekinti megfelelő partnernek. Az erőhöz és – Baku utcáin erőszakhoz – szokott fiú nem ért a szép szóból. Nem tanulta meg. Apjáról fura, érthetetlen történeteket mesél, valószínűleg tiltott áruval kereskedett, csempészhetett. Állítólag a hideg víztől betegedett meg és ebbe halt bele, de ezt csak sejteni lehet Jasif elmeséléséből és mutogatásából. A fiú – bevallása szerint tízéves kora óta - dohányzik. Megrázó látni, ahogy a tanítás végén, kilépve az épületből azonnal rágyújt. Mint kiderült, körülbelül ugyanakkor kezdett el alkoholt is fogyasztani. Amikor kérdeztem és mutattam, neki, hogy ugye csak egy keveset, nevetett.  Nem, nem, születésnapi bulikon vizespohárral itta a vodkát. Anyja, ugye, Berlinben dolgozott, ő pedig, Bakuban, nagyjából azt csinált, amit akart.

Jasif gyakran hiányzik az iskolából. Születési traumával magyarázza, hogy gyakran fáj a feje, ezért nem jön iskolába. Ezek a „fejfájások” azonban érdekes összefüggésben vannak a hajnalig tartó számítógépes játékkal. Van, amikor hajnal háromig játszik, agresszív, lövöldözős játékokat. Utána persze, hogy nem tud időben fölkelni. Amikor mindezekre fény derült, az egyik nap, elindultam hozzájuk, hogy utána nézzek, már megint mitől "fáj a feje". Vicces volt, ahogy az U-Bahn aluljáróból fölérve éppen belebotlottam. Szemmel láthatóan teljesen egészségesen biciklizett céltalanul. Akkor megbeszéltük, hogy ezentúl minden nap időben ott lesz az iskolában, máskülönben én jövök érte. Utána tényleg járt is rendesen, de mindez a tanévzáró előtt két héttel történt, szóval nem volt nehéz betartania az ígéretét.

Amikor Jasiffal először találkoztam, éppen hosszú – kivételesen tényleges- betegség után jött iskolába, és nagyon sok bepótolnivalója volt. A tanárnő megkért, hogy vigyem magammal és tanuljunk együtt, mert így legalább ő is tud tanítani. Jasif először nem akart velem jönni, de végül beadta a derekát. Sokat beszélgettünk, megtanítottam malmozni, mielőtt a munkának fogtunk volna. A játékot imádta, és annak is örült, hogy végre nyugodtan, békében tanulhat. Utána már maga kérte, hadd jöjjön velem. De hamar megunta az egyedüllétet, mindig társat szeretett volna maga mellé. Mert, ugye úgy jobban lehet „Spaß haben”. Van egy tizenhárom éves román fiú, akivel ki nem állják egymást. Mindkettő élesen tiltakozik, hogy együtt nem jönnek, csak másokkal. Aztán egyszer leültek együtt malmozni, és láss csodát – nem, barátok nem lettek, ez túl szép volna – de három menetet is teljes békességben lejátszottak. A játék csodákra képes ezeknél a gyerekeknél. Miközben játszanak, valóban gyerekek lehetnek, nem kell a nagyokat utánozniuk, bepótolhatnak valamit abból, ami kimaradt az életükből. Közben megismerkednek a szabályokkal, az együttműködés lehetőségeivel, megtanulják elismerni a másik győzelmét és átérzik a siker örömét.

Nem tudom, látom-e még valaha Jasifot, attól tartok, Bakuban marad. De ha visszajön, sakkozni is megtanítom.