 |
Neukölln |
Csak elképzelni tudom, milyen izgalmat jelenthetett az
iskolában a lányok felbukkanása. Két lengyel, egy litván, két (fejkendős)
egyiptomi, egy bolgár és egy román lány mellett egy albán, két román, egy
azerbajdzsán és egy bolgár fiú tanul itt németet, mint idegen nyelvet. A
tanárnőjük eredetileg szociálpedagógus, elvégzett egy DAF-tanfolyamot (német,
mint idegen nyelv oktatása). Előzőekben projektkoordinátorként dolgozott,
illetve délutánonként, tanfolyami szinten németet is tanított migráns
gyerekeknek. Az iskola légköre szabad, liberális. A kicsiny intézmény kicsiny
csapata képzett és tapasztalt pedagógusokból áll. A vezetők támogatóak, a
körülmények nagyon jók: hatalmas kert, tornaterem, jól felszerelt konyha
ebédlővel, művészeti oktatásra kialakított szoba mindenféle eszközzel a
festékektől a színes gyöngyökig, médiaterem, természettudományi labor,
barkácsterem, plusz a „normál” tantermek. A tanári szobában – szintén jól
felszerelt – konyha. Az igazgatónak és helyettesének saját irodája van,
társalkodó-sarokkal. A nyolc órában dolgozó szociális munkásnak és a
diagnosztikával és fejlesztéssel foglalkozó munkatársnak szintén saját irodája
van. Ezen kívül van még egy terem, ahol a szülői megbeszéléseket lehet
lebonyolítani. Megérkezésem után két héttel saját irodát kaptam én is,
íróasztallal, fotelekkel, számítógéppel, szekrényekkel, szőnyeggel, virágokkal…
Az iskolában tanuló gyerekek többsége lakóotthonból jár. Ez
azt jelenti, hogy árvák vagy kiemelték őket a családból. Nehezen kezelhetőek.
Órák alatt rendszeresen előfordul, hogy bejönnek a terembe, megszakítják a
munkát, hangoskodnak, énekelnek, a lányokat zaklatják. De ennél is gyakrabban
fordul elő, hogy a terem előtt elhaladók „csak úgy” bezörögnek az ajtón. Ezek
rettenetesen megnehezítik az amúgy sem könnyű munkát. A „Willkommen” osztályba
járó migráns gyerekek hamar eltanulták ezeket a viselkedési formákat, így ők is
rendszeresen benyitnak és bekopognak más osztályokhoz, óra alatt kiülnek az
ablakba, gátlástalanul kikiabálnak az arra járóknak.
Naponta háromszor másfél óra a tanulási idő, köztük
fél-félórás szünetekkel. A szünetek alatt minden gyereknek ki kell mennie a
kertbe. Amikor vége van a szünetnek, még hosszú idő szükséges ahhoz, hogy
érdemi munka kezdődhessen. A gyerekek ilyenkor mennek vécére, ekkor jut
eszükbe, hogy valójában éhesek, még megbeszélnivalójuk van egymással,
verekednek egy kicsit más osztálybeliekkel vagy csak tovább fociznak a
folyosón, esetleg a teremben. A háromszor másfél órából az első etap
hasznosítható leginkább. A másodikban már alig-alig figyelnek, az utolsó pedig
csak másfajta tevékenységre – séta, művészeti foglalkozás, filmvetítés –
használható. Házi feladatot általában nem készítenek, de az órai munkában is
változó érdeklődéssel vesznek részt.
A gyerekek nyelvtudásában nagyon nagyok a különbségek. Ez,
illetve az életkori eltérések is csoportbontásokat tennének szükségessé. De sem
az önálló, sem a csoportmunka nem hatékony. Mivel többségében olyan iskolából
érkeztek, ahol tekintélyelvű volt a nevelés, az itteni liberális légkör káoszt
okoz. A kérésre nem hallgatnak, a meggyőzés nem működik, csak akkor figyelnek
oda, ha a tanárnő idegesen elkiabálja magát. Külön-külön, egyenként
kezelhetőek, csoportban szinte egyáltalán nem. Egymástól lesik el a negatív viselkedési
mintát, senki nem akar „lemaradni” a másiktól.
Ha az ember külön-külön beszélget velük, megérti a
viselkedésüket: családi konfliktusok, erőszak, magány, honvágy, elhagyott
barátok…A döntést, hogy Berlinbe költözik a család, a szülők hozták meg, de a
gyerekek is megszenvedik: új nyelv, új ismerősök, idegen életkörülmények,
Neukölln a maga lüktető, soknemzetiségű környezetével, bulik, cigaretta,
alkohol. És mindez kamaszkorban, ami a testi és lelki változásaival már
önmagában is elegendő problémaforrás volna.
Folytatás következik
fotó: cicero.de
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése