 |
Ugrálniuk, játszaniuk kellene, nem a képernyő előtt gubbasztani
|
Sok mindennel magyarázható, hogy a Willkommen osztályba járó fiatalok miért koncentrálnak
nehezen, miért nyugtalanok, idegesek, miért
vibrálnak folytonosan: költözködés, új környezet, új nyelv, nehéz családi
háttér, gyerekkori trauma, stb. stb. Újabb adalékkal szolgál az a könyv, amit a
szünetben olvastam. Susan Greenfild, Identitás a 21. században című munkájában
írja, hogy a gyorsan változó kultúrát képtelenek vagyunk biológiai
adottságainkkal követni. Olyan tényezőket sorol föl problémaként, mint például a testmozgás
hiánya, alváshiány, a csecsemő gyengébb kötődése a szülőkhöz, fontos gyerekkori
tapasztalások és élmények elmaradása. Ezek mind- mind okai lehetnek felsorolt
problémáknak. De Greenfield kutatásokra alapozva beszél arról is, amit
valamennyien tudunk, ha nem is ennyire pontosan: a négyévesnél kisebb gyerek
napi plusz egy órás tévénézése kilenc százalékkal növeli a
figyelemösszpontosítás zavarának kialakulását hétéves korig. A tévézéshez én
hozzáveszem a számítógépes játékokat is. A mi gyerekeink a Willkommen osztályban
egész nap a gép előtt ülnének, ha tehetnék. Jasif például van, hogy hajnal
háromig lövöldöz a gépen, aztán másnap persze nem tud fölkelni és nem jön
iskolába. Jó, persze, ők már régen nem négyévesek. De valamikor elkezdték. És - ezt meg is fogom kérdezni, ha augusztusban újraindul a tanítás - gyanítom, hogy nagyon korán. Németországban amúgy nagy divatja van a „hiperaktivitásnak”. Egy
ismerősöm például azt mesélte, hogy tízéves fia osztályában három gyerek szed
gyógyszert erre a „problémára”. Ennyit az „okosító” számítógépes
gyerekjátékokról és a bébiszitter tévéről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése