 |
A villamos döccenve megállt |
Mint egy ketrecharcos a mindent eldöntő meccs előtt – a zavaros tekintetű
fiú ugrásra készen toporgott a villamos csuklójában, idegesen markolászta a
fogantyút és nyugtalanul járatta a szemét, áldozatra vadászva. Ha fölhajtotta
volna sötétbarna kapucniját, úgy nézett volna ki, mint egy horrorfilm mindenkit
fölfaló antihőse a támadás előtti pillanatokban: még emberforma, de a nézők már
tudják, hogy mindjárt szörnyeteggé változik.
A megfelelő díszlet azonban hiányzott: nem volt félhomály, nem
gyülekeztek furcsa alakok a környéken, kutyák sem vonítottak és az égen sem
jelentek meg gyorsan összefutó, vészjósló fekete felhők. Délután két óra volt, hűvös,
de fényes őszi nap. A villamos iskolából hazatérő gyerekekkel és ügyeket intéző
nyugdíjasokkal volt tele és a drámai csönd helyett békés zsibongás töltötte be
a teret. A Prenzlauer Allee előtt lelassult a jármű, lépésben közelítette meg a
kereszteződés előtti megállót. A leszállásra készülődők az ajtók köré gyűltek.
A villamost döccenve megállt, a lámpa pirosra váltott.
- Action! – kiáltotta a fiú fejében a rendező és a jelenet elindult.
Gyorsan pörgött, mindent aprólékos pontossággal, precízen kellett végrehajtania,
mert nem volt mód az ismétlésre. De ő tudta a dolgát, profi módon játszotta a
szerepét. Előkapott egy pénzérmét és akkurátusan karcolni kezdett valamit a
jármű falába. Nem rajzolódott ki a forma, de az ember – lám, a hely szelleme -,
óhatatlanul is horogkeresztet látott a néhány gyönge kis vonásban. Ekkor lépett
színre a film pozitív karaktere. Egyszerű nyugdíjas képében tűnt föl. Kitűnően álcázta
magát, úgy tett, mint aki éppen bevásárlásból tart hazafelé. A hitelesség miatt
a szatyrában a kenyér és tej mellett karfiol lapult és csokoládé, az unokáknak.
A magas, délceg, ősz hajú és fehér szakállú emberünk ruganyos léptekkel tartott
az ajtó felé, és mintegy félvállról szólt oda valamit a kaparászó srácnak. Egy
halk mondat volt csupán, talán csak egy kérdés, talán csöndes egyet nem értés.
De a válaszreakció azonnal és villámsebességgel jött: gyorsan mozdult a fiú
teste, zsigeri indulattal fejelte le férfit. Egyetlen céltudatos, határozott és
erős ütés volt, majd ugyanazzal a lendülettel leugrott a még nyitott
villamosajtón. A berlini Sean Connery vérző orral vágtatott utána. Olyan gyorsan
és hangtalanul történt mindez, hogy az utasoknak felocsúdni sem volt idejük. Akkor sem lépett közbe senki, amikor a suhanc
kemény bakancsával rugdosni kezdte a földre került öreget.
- Ennyi – hallotta a fiú a fejében a hangot, és a villamos, a jól
megkomponált jelenet utolsó képeként, elindult a Schönhauser Allee felé. A
balhés kamasz egy új skalppal az övén lépett le a helyszínről. Az öreg
hazabotorkált, felesége jajgatva tördelte kezét, amikor meglátta. Miközben a
lilás színben játszó, hatalmasra dagadt orrot borogatták és a feljelentésen
tanakodtak, valahol Berlinben már film a következő jelenetét forgatták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése