![]() |
Van, akinek Isten, másnak csak műemlék - hagyják meg a döntés szabadságát |
„A munka és az imádság együttes megtagadását nevezte meg
Európa meggyengülésének okaként Orbán Viktor miniszterelnök a Demokratikus
Centrumpártok Internacionáléja (CDI) – ma is használt korábbi nevén
Kereszténydemokrata Internacionálé – pénteki budapesti konferenciáján” –
olvasom a hvg.hu oldalon a beszámolót.
Mit jelent a munka? – kérdezem először. Mert az a gyanúm,
hogy Orbán Viktor (és anyukám) szerint munkának kizárólag fizikai tevékenység
nevezhető: például ha valaki napi nyolc órában földet talicskáz. Vagy árkot ás,
kapál, kaszál. Szorgoskodik, homlokán izzadtság gyöngyözik, délben szalonnát
katonáz, este pálinkával enyhíti fáradtságát. Ez munka. Miniszterelnöknek lenni
nem az, miniszterelnöknek (miniszternek, államtitkárnak, baráti tanácsadónak és
nemzeti vállalkozónak) lenni hivatás, a népért, az emberekért végzett éteri
tevékenység. Minden más úri huncutság: bankot igazgatni, boltláncot létrehozni,
villamos energiát termelni, társadalomtudománnyal foglalkozni felesleges időpocséklás.
Vannak még olyan köztes tevékenységek – tanár, orvos, ügyvéd, közgazdász –
akikre szükség van, de bár ne lenne. Mennyivel egyszerűbb volna dolgos életünk,
ha nélkülük pergethetnénk mindennapjainkat. A gyerek idejekorán kimenne apjával
a legelőre (mert ugye, nem ördögtől való 16 évesen dolgozni), a gyöngékre,
betegekre pedig nincs szükség, hiszen nem tudnak dolgozni, sajnos ott kell őket
hagyni az út mellett, bármennyire is fáj (de csitt, ezt nem mondjuk ki
hangosan).
Mi az imádság, azaz hit? Ahogy a jelenlegi kormány
kommunikációját és tetteit figyelem, nagyjából azt jelenti, hogy vasárnap
menjünk el egy – a parlament által egyháznak elfogadott intézmény fenntartotta – templomba. Ott üljük végig a szertartást, tegyünk úgy, mintha
megszívlelnénk a pap vagy lelkész prédikációját, gyermekeinket írassuk be hittanra,
de még jobb, ha egyházi iskolában sulykolják beléjük, hogy egy KDNP-nek
nevezett szervezet - amelynek létezését Istenhez hasonlóan tények egyelőre nem,
csupán fura kinyilatkozások bizonyítják – minden elvárásának feleljenek meg. A
lányok járjanak zárt, térd alá érő ruhában, lesütött szemmel, a fiúk
barátságosan verjék meg őket kétnaponta, a tanárok alkalomadtán kokival és
sallerrel tereljék a nyájat a helyes útra, drogot ne, pálinkát azonban
fogyasszanak és törődjenek bele, hogy csak a kiválasztottak tanulhatják azokat
a foglalkozásokat, amelyek nem munkák, tehát elkerülendők. A többieknek
dolgozniuk kell, szorgalmasan, arcuk verejtékét kopott pulóverük ujjába törölve,
csöndben, alázattal, hiszen új világot építenek, egy független, nemzeti
Magyarországot, jelentsen ez bármit is. A minimum három gyermeket is KDNP-nek
tetszően nevelik föl, bölcsőjüket piros-fehér-zöld pántlika díszíti és esténként
a Himnuszt dúdolják nekik.
Ha nem dolgozunk (lásd fönt) és nem imádkozunk, akkor Európa
meggyöngül.
És akkor most elképzelem egy Csereháti vagy Baranyai
falucska ötvennégy éves exbányászát vagy egykori téeszmunkását, aki
szakmáját tekintve vájár, géplakatos, mezőgazdasági gépkezelő, de meglehet,
hogy csak nyolc osztálya van neki. Bánya nincs, a téesz rég tönkrement, busz kétóránként
vagy még ritkábban megy a legközelebbi nagyobb településre, ahol szintén semmi
nincs, csak a kilátástalanság. Munka? Na igen, közmunka, talán, néhány hónapra,
tudjuk mennyiért. Ároktisztítás, utcasöprés, erdőirtás…. A szorgos közmunkások
keze nyomán föllendül a gazdaság, új munkahelyek teremtődnek, pénz halmozódik a
párnacihába (nehogy már a szemét multi bankok hízzanak a mi vérünkön), amiből
úgy pár évtized múlva akár néhány államkötvény is megvásárolható. Közben az
imádság megszépíti a lelket, értelmet ad a mindennapoknak, szeretetre,
toleranciára, békére nevel. Utóbbira van a legnagyobb szükség, nehogy már a
folyamatosan arcukba nyomott „mindenki ellen harcolnunk kell” propaganda nyomán
eszükbe jusson kiegyenesíteni a kaszanyelet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése