Kézzel-lábbal

Naná, hogy a fiú-lány téma érdekelte őket leginkább

Beteg a tanárnő. Kedden este küldött egy emailt, hogy ezen a héten már biztosan ágyban marad. A német pedagógusok folyton betegek, nem is értem hogy lehet ez. Lehet, hogy a magyarok is, csak arról nem tudok? Végül Josephet küldték be, aki hétfőnként német nyelvtant tanít a gyerekeknek és aki szintén folyton beteg. Alig járt be az elmúlt fél évben. Boldogan adta át az irányítást, mivel általában egyéni foglalkozásokat tart, egy, maximum két gyereknek és nagyon megterheli őt a mi kis problémás osztályunk. Megtartottuk a napindító beszélgetést, ami végül jól elhúzódott. Mindenkinek volt valami mondanivalója. Még "Harisnyás Pippi" is megszólalt. Ő az a lengyel lány, aki általában csak maga elé nézve ül és a kérdésekre sem válaszol. Aztán kitalálták a gyerekek az üvegezést, helyesebben a flakonozást. Na, nem kell félreérteni, nem a bulizós fajtáját, csak azt, hogy aki felé fordul a megpörgetett flakon szája, az kérdezi a vele szemben ülőt. A válasznak őszintének kell lennie. Persze, hogy a szerelem volt a legfontosabb téma: miért nincs valakinek barátja vagy barátnője, vagy ha van, akkor hogyan találkoztak...és ilyenek. Ezzel nagyjából el is ment az első másfél óra. Szünet után már rendes tanítás következett. Igeragozást tanultak jelen és múlt időben. Néhány kifejezést nekem kellett elmagyaráznom, mert szegény Joseph tehetetlenül állt. Én meg bevetettem magam: eljátszottam, elbáboztam, rajzoltam a táblára és láss csodát, működött. Közben nem hagytam, hogy Jasif, Anton és lógásra hajlamos társaik kibújjanak a feladatmegoldás alól. A végén egészen szépen összekaptuk a társaságot és egészen jó kis délelőttöt hoztunk össze. Az utolsó két óra ugyan elmaradt, de legalább volt  időm egy csomó fitneszstúdió címét és telefonszámát összegyűjteni a netről. Az egyik fiúnk ugyanis praktikumot szeretne valamelyik edzőteremben végezni, mert később trénerként szeretne dolgozni. Remélem, valahová befogadják, eddig csak elutasításban volt része. Hétfőn leülünk és végighívjuk az összeset. Anton meg azon aggódik, hogy egy másik, ennél sokkal szigorúbb iskolába akarják küldeni. Itt  ugyanis neki is letelt az egy éve, ameddig itt maradhat. Azt mondta, szeretné itt folytatni a tanulást. Mit mondjak, én is szeretném, ha maradna, mert nagyon megszerettem és hiányozna. Pedig ő az egyik legproblémásabb. Január végén sokan elmennek és nekem már előre fáj a szívem.